Növénytermesztés

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak mindössze 1,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán megjelent legfrissebb adataiból.


A gabonafélék jelentősen, a zöldségek és gyümölcsök ára mérsékeltebben csökkent, így a növénytermesztési és kertészeti termékek átlagosan 4,2 százalékkal olcsóbbak voltak, mint tavaly szeptemberben. A gabonafélék árának 5,4 százalékos csökkenésén belül a búza felvásárlási ára 7,2 százalékkal, a kukoricáé 4,8 százalékkal esett vissza, a rozs viszont 17,9 százalékkal drágult tavaly szeptemberhez képest. A burgonya termelői ára 18,0 százalékkal emelkedett.

A zöldségek átlagosan 1,3 százalékkal olcsóbbak lettek, de a vöröshagyma 20,5 százalékkal, a spenót 19,8 százalékkal, a zöldbab 15,3 százalékkal drágább volt. Az uborka 6,1 százalékkal, a fejeskáposzta 8,0 százalékkal, a fejes saláta 5,7 százalékkal, a karfiol pedig 20,3 százalékkal került kevesebbe a termelőknél, mint tavaly szeptemberben. A gyümölcsök árcsökkenését a szőlő felvásárlási árának 19,3 százalékos zuhanása okozta, mert az alma 42,0 százalékkal, a körte 47,0 százalékkal drágult, viszont az őszibarack 28,2 százalékkal olcsóbb lett, mint tavaly szeptemberben.

Az élő állatok felvásárlási ára viszont 13,4 százalékkal nőtt, a vágósertések 30,5 százalékos drágulása miatt. A vágóállatok között a sertések 30,5 százalékos drágulásához képest más állatoknál szerény változások történtek: a vágómarha felvásárlási ára 1,2 százalékkal, a baromfié 0,7 százalékkal emelkedett, a vágójuh ára 5,3 százalékkal nőtt. Az állati termékek 3,4 százalékos termelői áremelkedése a tojás árának 3,9 százalékos csökkenéséből és a tej felvásárlási árának 5,0 százalékos emelkedéséből eredt.


(KSH)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-1-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei