Nemzetközi hírek

A NAK 2019 novembere óta vesz részt az i2connect H2020-as európai projektben, amelynek célja a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók interaktív innovációs folyamatokba való bevonása és támogatása. A projektben 2023. április 19-21 között a portugál CONSULAI tanácsadó vállalkozás tartott cross-visitet, amelyen a NAK is képviseltette magát.

Nemzetközi cross-visit Portugáliában (Forrás: CONSULAI)

A keresztlátogatás első napján a CONSULAI részéről Francisca Viveiros és Rui Almeida az i2c portugál projektvezetői bemutatták vállalkozást. Elmondták, hogy számos területen jelen van az agráriumban, úgy, mint például az innováció, a vidékfejlesztés, a szakpolitikai elemzések és tanulmányok készítése. Kiemelt szerepet vállalnak a kutatáson- és az együttműködésen alapuló innováció területén releváns kezdeményezések kidolgozásában mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. A vállalkozás célja, hogy új termékek, eljárások kifejlesztésével meghatározó szerepet játsszon az innovációban, egyúttal diverzifikálja piaci alapú szolgáltatás portfólióját, és ezzel a mezőgazdasági-, agráripari- és erdészeti ágazatot is szolgálja.

Küldetésként a vállalat előnyben részesíti a mezőgazdasági, erdészeti, élelmiszeripari és agráripari vállalatok értékteremtését egész Portugáliában, továbbá a portugál nyelvű országokban, ill. az európai országokban. A hatékonyság-növelés érdekében a vállalat innovációs és kommunikációs osztályt indított magasan képzett munkatársakkal, olyanokkal, akik különböző nemzetközi projektkonzorciumokban vettek vagy vesznek részt (jelenleg 23 projektben aktívak).

A CONSULAI alkalmazásában 40 tanácsadó áll, különböző képzettséggel, szakképzettséggel (alapképzés, mesterképzés, PhD fokozat). A munkatársakat széles körű agrármérnöki szakértelem jellemzi (agronómia, állattenyésztés, élelmiszeripar, erdészet, környezetvédelem), de az infokommunikációs technológiához, a menedzsmenthez, a marketinghez, a kommunikációhoz és az agrár-üzletághoz kapcsolódó területeken is kimagasló a képzettségi szint.

A vendéglátók elmondták, hogy olyan új cég-struktúráról van szó, ahol az átlagéletkor 35 év alatti, a munkatársak többsége nemzeti és nemzetközi szintű tapasztalati háttérrel rendelkezik, ami fontos és elismert értéket jelent partnereik számára. Az innováció, a nemzetközivé válással együtt stratégiai fontosságú a vállalat számára.

A cég vezető szerepet játszik a H2020 i2connect kommunikációs és disszeminációs munkacsomagjában (WP5) a tervezéstől a végrehajtásig támogatva az- Excellence Class (kiválósági osztályok) és a TTT  (képezd a trénert) anyagok előkészítését. A CONSULAI Portugáliában, ahogyan Magyarországon a NAK, két tanácsadói képzést szervezett a portugál szaktanácsadók számára.

A keresztlátogatás része volt egy EIP-AGRI projekt, a „Segunda Via – Ecological Intensification of Acriculture” („Másik út - A mezőgazdaság ökológiai intenzifikációja”) című operatív csoport innovációjának bemutatása a Monte de Santo Isidro településen.

Ennek a projektnek a vállalása az, hogy egy olyan modern mezőgazdasági gazdálkodási modellt dolgozzon ki, amely összeegyezteti a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét az ökológiai élőhelyek megőrzési és helyreállítási gyakorlatával.

A projektgazda korábban is meg volt, és a mai napig meg van győződve arról, hogy a projekt megvalósításával lehetőség van egy környezetvédelmi szempontból felelős gazdaság típusmodelljének kidolgozására, kihasználva az alapjaiban már meglévő, kiterjedt természeti tőkét, amely széles körben megvalósítható és terjeszthető a régióban (a Tagus folyó környező területein) ill. az ország egész területén.

José Pereira Palha előadása, a  Pereira Palha Agricultura Kft. ügyvezetője, tulajdonos

(Forrás: Jakab Ágnes, NAK)

A projekt sikere érdekében a gazdálkodó (a projektgazda José Pereira Palha), az egyetemi kar (Faculdade de Ciências da Universidade de Lisboa), két közintézmény (EDIA és Fundo Ambiental), egy tanácsadó cég (CONSULAI) és az ágazathoz kapcsolódó szolgáltató vállalatok részvételével EIP-AGRI munkacsoportot hoztak létre.

A projekt során két fő irányt határoztak meg:

Az egyik az, hogy ökológiai struktúrákat (például ökológiai folyosót, virágsávokat, madarak és denevérek menedékhelyét) alakították ki a kevésbé termékeny területeken a különböző ökoszisztéma-szolgáltatások, nevezetesen a kártevők elleni védekezés, a beporzás, a talajerózió elleni védekezés és a helyi biológiai sokféleséget szolgáló különböző élőhelyek, előmozdítása, ill. javítása érdekében.