Az elkövetkezendő 5 évben Magyarország megközelítőleg 2.400 milliárd forintnyi támogatást oszthat ki a magyar gazdálkodóknak az I. pilléres keretből, és mintegy 2.900 milliárd forintot fordíthat a II. pilléren keresztül a hazai agrár- és élelmiszergazdaság és a magyar vidék fejlesztésére.
A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség összegéről a döntést a Magyar Államkincstár elsődlegesen elektronikus úton közölte az ügyfelekkel, vagy hatályos meghatalmazás esetén a meghatalmazottjukkal vagy kamarai meghatalmazás esetén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, ezért kérjük a gazdálkodókat, hogy ellenőrizzék a tárhelyükre beérkezett dokumentumot, illetve szükség esetén érdeklődjenek meghatalmazottjuknál…
Az eseményre hagyományosan minden év októberének második péntekén kerül sor. Az idén október 13-án, a Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSz) szervezésében megrendezésre kerülő Tojás Világnapi konferencia helyszíne ismét a budaörsi Hotel Holiday Inn…
Az NFK által működtetett Erdészeti Mérő és Megfigyelő Rendszer az erdők állapotának romlását mutatja. A 2022-es vizsgálati adatokban az egészséges fák aránya 10% alá csökkent. Ezzel tovább folytatódott az az egészségi állapot romlási trend, ami 2011-ben kezdődött, amikor is a…
Bár még majdnem nyári időnk van így ősz elején, nem árt már most végiggondolni, hogy állatainknak mire lehet szüksége az időjárás megváltozásával. A hideg ugyanis lehet, hogy hirtelen érkezik, és ha tartós marad, gyakran okoz nemkívánatos súlycsökkenést a ridegtartásban lévő…
Az Európai Unióban a harminchetedik héten mind a nehéz bárány, mind pedig a könnyű bárányár esetében tovább folytatódott az emelkedés az előző heti árakhoz képest.
Emberekre és állatokra is veszélyes.
A Széchenyi István Egyetem kutatást végez a rövid élelmiszer-ellátási láncok és ezeken belül a helyi termékek előállításának (termelői oldal), valamint fogyasztási és vásárlási szokásainak felmérésére.
2023. Év Szaktanácsadója közönségszavazás Az Agrárminisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával idén tavasszal negyedik alkalommal hirdette meg közösen az Év Szaktanácsadója Díjat, amelynek célja azon szaktanácsadó elismerése, aki kiemelkedő módon, a mezőgazdasági termelők érdekeit magas szakmai színvonalon szolgálva, nekik friss tudást átadva végzi munkáját. Idén három…
A FiBL Europe örömmel jelenti be, hogy Dr. Bram Moeskopsot nevezte ki ügyvezető igazgatójának. A brüsszeli székhelyű FiBL (The Research Institute of Organic Agriculture) Europe képviseli a négy nemzeti FiBL kutatóintézetet és az ÖMKI-t.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 2023. szeptember 20-án tartotta – háromévente esedékes – tisztújító Küldött Közgyűlését.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztály Gyümölcstermesztési Alosztálya és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tisztelettel meghív minden szíves érdeklődőt a 2023. szeptember 28.-án Pölöskén megrendezésre kerülő DIÓ…
2022-ben szakmai szervezetek összefogásával meghirdettük az első országos gluténmentes kenyér-és péksütemény versenyt. A versenyfelhívás a hazai gluténmentes termelők, élelmiszergyártók számára jelent egy új innováció ösztönzést, bemutatkozási lehetőséget, egyben figyelemfelhívást is…
Hazánkban kiemelt jelentősége van az olajosmagvú növények között az őszi káposztarepcének. Az időjárási szélsőségek folyamatos kereszttüzében a jövedelmezőség a megfelelő hibrid választásával, a kultúra folyamatos figyelemmel kísérésével és technológiai fegyelemmel váltja csak be a reményeket. Milyen korszerű hibridek és innovatív…
Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.
Augusztus 3.-án megrendezésre került Kamuton a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztály Hagyma Munkacsoportjának szervezésében a Hagyma fajtabemutató szakmai rendezvény.
Az emberi lét megköveteli a táplálkozást, ezért már az ősember is termelt élelmiszer eredetű hulladékot, amely azonban az akkori élelemforrások jellegéből adódóan kizárólag állati és növényi eredetű maradékok voltak. Ebben az időben a táplálkozásból származó hulladékok megsemmisítéséről a természet és…
A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete (LÉOE) az AMUREX GM Hungária Kft.-vel együttműködve szakmai versenyt hirdetett a gluténmentes termékgyártók és forgalmazók számára, melyben keresik a 2023. év gluténmentes teasüteményét, ostyáját valamint desszertjét.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szakmérnök/szaktanácsadó/tanfolyam képzéseket indít 2023. márciusában.
Minden nemzet, amelyik meg kívánja őrizni hagyományait, ezt legkönnyebben és leggyakrabban gasztronómiájában tudja megtenni. 25 éves évfordulóját ünnepelte a Szolnoki Gulyásfesztivál, amely hagyományőrző céllal indult, de mára a gasztrofesztiválok között is kiemelkedővé vált.
A pályázat célja, hogy felkutassa és díjazza azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A Belügyminiszter az idei évben is meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2023. pályázatot "Felépíteni a jövőt” mottóval.
A támogatási kérelmek benyújtására 2023. szeptember 1. napjától 2023. december 10. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd Ft.