Közös Agrárpolitika

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban résztvevő gazdálkodók. A magyar kormány és az agrártárca továbbra is a magyar gazdák mellett áll – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

Nagy István kiemelte, hogy a 2022-ben benyújtott kifizetési kérelmek ügyintézése folyamatosan és feszített tempóban zajlik, a fent említett felhívások tekintetében a kifizetések jelentős részét várhatóan le tudja zárni március végéig a Magyar Államkincstár.

Ennek keretében első körben megközelítőleg 13 ezer mezőgazdasági termelő, összesen 58,36 milliárd forint összegű támogatásra számíthat ezen a héten, amely döntésről egyedileg, ügyfélkapus tárhelyükön keresztül kapnak értesítést a gazdálkodók. Az AKG támogatás tekintetében közel 9400 darab kifizetési kérelmet, közel 40,5 milliárd forint támogatási összeggel, ÖKO támogatás esetében több mint 3.400 darab kifizetési kérelmet, közel 18 milliárd forint támogatási összeggel hagytak jóvá és indult meg kifizetés.

Második körben újabb 5.000 gazdálkodó számíthat mintegy 47 milliárd forint támogatásra. A kifizetési kérelmek feldolgozása továbbra is folyamatos. Az intézményrendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelentősen megnövekedett igénylés ellenére is, a vidékfejlesztési területalapú támogatások mielőbb megérkezzenek a gazdálkodókhoz.

Forrás: AM Sajtóiroda

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Ha Ön kamarai tag, akkor a belépést követően szakterületét, tevékenységét érintő személyre szabott információkat, híreket olvashat, illetve az e-Irodában ügyeket intézhet.

Amennyiben Ön még nem rendelkezik kamarai azonosítóval, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.


Lépjen be a kamarai azonosítója és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám